Volt nője több pénzt akar Kovács Lázártól
2011. április 08. péntek 13:45

A Budai Központi Kerületi Bíróságon tegnap hivatalosan is megállapították Kovács Lázár apaságát. Volt szeretője, Andrea fel akarja tárni a mesterszakács teljes vagyoni helyzetét.
Most már papíron is a sztárszakács a kis Lázárka édesapja, ám a gyerektartás összegében nem sikerül megállapodniuk. Noha Lázárnak időközben született még egy gyermeke, továbbra is vállalja, hogy harmincezer forintot fizet havonta, ezt viszont Andreáék keveslik, ezért szeretnének tisztában lenni a pénzügyi helyzetével.
- A tárgyalás során fény derült arra, hogy Kovács Lázár vállalkozása jól működik, több mint húszmilliós az éves bevétele. Mindenképpen szükség lesz egy szakértő kirendelésére, mert úgy gondoljuk, hogy a bejelentett és a valós jövedelme között jelentős eltérés lehet - mondta elszántan Bíró Andrea ügyvédje, dr. Hyross Virág, aki szerint felháborító, hogy a másik oldal azt feltételezte ügyfeléről, hogy anyagi érdekeltségből akadályozná a kapcsolattartást.
- Több hónappal ezelőtt írásban is jeleztük, hogy az édesapa bármikor láthatja a fiát, csak két nappal előtte jelezze - mondta az ügyvédnő.
Ugyanakkor Kovács Lázár ügyvédje, dr. Ruttner György szerint a láthatást az édesanya akadályozza.
- Nagyon nehéz normális kommunikációs kapcsolatot kialakítani az édesanyával. Egyébiránt a tárgyalás során vizsgálták ügyfelem bevételeit, vagyontárgyait, és minden kérdésre őszintén, részletesen válaszolt. Bebizonyosodott, hogy Kovács Lázár élete „nyitott szakácskönyv", amelybe bárki beletekinthet - mondta dr. Ruttner György.
A tárgyalást elnapolták.
Forrás: borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Ismét nemzetközi tangóünnepet...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...