Vitrinben a generalisszimusz bal füle
2010. október 22. péntek 15:25

A töredéket a múzeum 500 ezer forintért vásárolta meg tulajdonosától, akihez a szobor egyik ledöntőjétől többszörös öröklés révén jutott a darab - magyarázta az MTI-nek Gál Vilmos, a múzeum történeti tárának főmuzeológusa a "Sztálin-fül" pénteki múzeumi elhelyezésekor.
Mint mondta, a szobordarabot tulajdonosa 2 millió forintért bocsátotta árverésre, jelentkező azonban nem akadt, így végül a nemzeti múzeum szerezhette azt meg.
"Valószínűleg léteznek még megmaradt darabok a szoborból, ezeknek egy része azonban felismerhetetlen, mivel lángvágót is használtak a ledöntéskor. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy a kézfej és a fül már kielégítően reprezentálják a szobrot, így nem tervezzük további részek beszerzését. Ezenkívül a szobor puzzle-ként való kirakása valószínűleg drágább lenne, mintha újra kiöntenénk az egészet" - fejtette ki Gál Vilmos.
A muzeológus felidézte azt is, hogy a kézfej Pécsi Sándor kertjéből került elő az 1980-as években, ekkor vette meg a múzeum. A neves színész a töredéket a ledöntéskor szerezte be a helyszínen, majd a kertjében tartotta haláláig.
A Mikus Sándor alkotta, nyolc - a talapzattal együtt tizennyolc - méter magas bronz szobrot 1951-ben emelték a felrobbantott Regnum Marianum templom helyén. A Dózsa György utat kiszélesítették, a Városligeti Színházat pedig lebontották, hogy helyet biztosítsanak az alkotásnak, illetve a hivatalos ünnepségeken felvonuló tömegnek. A teret a szoboravatást követően nevezték át Felvonulási térnek - idézi fel a múzeum közleménye.
Október 23-án a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításai ingyenesen, a Széchenyi István személyét és életművét bemutató, nemrég nyílt Széchenyi világai című időszaki tárlat pedig ötven százalékos kedvezménnyel látogatható.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Pécsi Arcok - Dr. Sárosi István...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- A koronavírus-fertőzések számának...