Vasárnap délelőtt elhunyt Tito özvegye
2013. október 20. vasárnap 14:19

Meghalt Jovanka Broz (képünkön), a néhai Jugoszlávia egykori mindenható vezetője, Josip Broz Tito özvegye.
A 89 éves Brozt nyár óta többször is válságos állapotban szállították kórházba, vasárnap 11.45-kor hunyt el - erősítette meg a hírt a Tanjug szerb hírügynökségnek a belgrádi sürgősségi egészségügyi központ.
Az asszony temetésének időpontjáról és helyéről a szerb kormány hétfői ülésén döntenek.
Jovanka Broz 1924-ben született a horvátországi Likában, nemzetiségét tekintve szerb. 1952-ben ment férjez Titóhoz, és a politikus haláláig, 1980-ig volt a társa. Férje oldalán részt vett a II. világháború alatt a németek elleni partizánharcban, ki is tüntették, a jugoszláv hadsereg alezredese volt.
Tito halála után vagyontárgyait államosították, személyes ajándékai, ruhái, levelei nagy részét elvették, 2006-ig nem volt sem saját jogú, sem özvegyi nyugdíja, szociális segélyen élt. Személyazonosságát igazoló iratokat is csak 2009-ben kapott újra.
A szerb sajtó szerint a lefoglalt javak között lévő értékes műtárgyak múzeumba kerültek, a többi holmiról pedig nem tudni, hol van. Tito széfjében egyébként, amelyet a Szerbiai Nemzeti Bankban őriztek, aranylapokat, aranyport, pénzérméket és ékszereket találtak, néhány tárgyról azt gyanítják, hogy a Karadjordjevic szerb királyi család tulajdona volt.
Tito feleségeként Jovanka Broz a Balkán számos történelmi jelentőségű eseményének volt a szemtanúja, ezért a szerbiai tömegtájékoztatás, de más volt jugoszláv tagállamok médiája is nyomon követte sorsát.
A vele történtek nagy médiaérdeklődést váltottak ki, jóllehet ő maga ritkán jelent meg a kamerák előtt. Tito 1980-as halála óta, visszavonulva, gyakorlatilag házi őrizetben élt egy villában Belgrád előkelő negyedében.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben
- Könnyű súlyok, nehéz sorsok - most a...
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...