Vágó nem bánja, hogy semmi dolga
2011. március 08. kedd 09:55

Noha már hónapok óta nem került képernyőre, a szerződését véglegesen mégis csak a 40 milliós játszma indulása előtt néhány nappal bontották fel: Vágó István szó szerint egyik napról a másikra távozott a tv2-től. A döntés váratlanul érte, de mivel akkor már hosszú ideje parkolópályán állt, jelentős változást mégsem hozott a csatorna döntése.
Nyugdíjasként havi 160 ezer forint üti a markát, de az Új Ásznak elárulta, hogy az eltelt évtizedek alatt sikerült némi megtakarítást is felhalmoznia, így most gondtalanul tud utazgatni a nagyvilágban, legutóbb Memphisben járt. Leginkább annak örül, hogy nincs szükség szoros egyeztetésekre, ha szeretne némi kikapcsolódást.
"Most, hogy van időm, rengeteget tévézek, és az igazat megvallva örülök, hogy nincs már közöm ehhez az egészhez. A szakma ugyanis megváltozott, és már nem az, amire én vágytam. Ha 35 évvel ezelőtt hasonló viszonyok uralkodtak volna a médiában, biztos, hogy bele sem vágtam volna." - vallotta be a bulvárlapnak.
Forrás: Új Ász
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- A pécsi varjak köszönik, jól vannak:...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...