Üvegtöréssel akart meglépni egy majom az állatkertből

2019. augusztus 27. kedd 18:30

Üvegtöréssel akart meglépni egy majom az állatkertből

Az okos kis állat olyannyira szeretett volna kijutni ketrecéből, hogy megélesített egy nagyobb darab követ, majd az üvegfalhoz sétált, és a feje fölé emelve többször nekivágta. Az ablak darabokra repedt. 

 

 

A kínai Csengcsou állatkert gondozói sem tudták pontosan megmondani, mi válthatta ki a csuklyásmajom különös viselkedését - olvasható a Daily Mail hírei közt.

Az egyik látogató által rögzített videón kitűnően látszik, ahogy a majom két kezében egy nagyobb kődarabot tart, és az üvegfalnak vágja, hogy az betörjön.

Az üvegtábla azonban hirtelen berepedt, amitől az állat megijedt, és elszaladt. Kis idő múlva azonban visszamerészkedett, és megvizsgálta a falat, még meg is érintette - mesélte egy látogató.

Tian Shuliao állatkerti gondozó szerint a kis majom már korábban is kitűnt társai közül, ugyanis remekül használja a rendelkezésére álló eszközöket, például a dió feltörésénél.

Az eset után a köveket összegyűjtötték a ketrecből, az üveget pedig kicserélik, és naponta többször ellenőrzik az állatokat, hogy még véletlenül se tudjanak megszökni.

 

 

 

Forrás: hirado.hu