Újabb vád Damu Roland ellen

2011. április 06. szerda 12:30

Újabb vád Damu Roland ellen

Újabb lány állítja, hogy megerőszakolta Damu Roland - értesült a Bors. A volt sorozatsztár egyik exe önként jelentkezett a rendőrségen, hogy vallomásával segítse a Damu ellen indult nyomozást.

Információink szerint a rendőrség lassan lezárja a nyomozást Damu Roland ügyében, azaz rövidesen akár vádemelési javaslattal élhetnek a volt sorozatszínész ellen. Egyelőre kérdéses, hogy esetlegesen milyen bűncselekményekkel vádolhatják meg a színészt, az ügyben eddig napvilágot látott információk alapján testi sértésről és nemi erőszakról is írtak a lapok.

Hogy megalapozottak voltak-e ezek az információk, arról többek között a nyomozás során Tímea sérüléseivel kapcsolatban elrendelt szakértői vizsgálat hivatott „dönteni". Másodlagos bizonyíték lehet annak a hazugságvizsgálatnak az eredménye, amelyet Damu Roland maga kért a botrány kirobbanása után. Ennek az eredményéről hivatalos forrásból még szintén nem érkeztek hírek.

Az ügyben most újabb fejezet nyílhat: a Bors információi szerint ugyanis önként jelentkezett tanúként a rendőrségen a volt színész egyik exkedvese, aki azt állítja, korábban őt is megerőszakolta, bántalmazta és zaklatta Damu. Nevét személyes védelme érdekében nem hozzuk nyilvánosságra. Az ügy pikantériája, hogy a harminchat éves nő jogot végzett, s az igazságszolgáltatásban dolgozik.

A szakértő szerint az esetleges terhelő vallomás nem befolyásolja az ügy kimenetelét.

- Amennyiben valóban ezt állítja a hölgy, akkor a hatóságnak nem kell hivatalból eljárást indítania az ügyben, csak a vallomást tevő magánindítványára - mondta a Borsnak dr. Mester Csaba ügyvéd. - Ha ez megtörtént, akkor új nyomozás hivatott tisztázni az ügyet. Az eredeti eljárásra azonban jogilag nem lehet befolyással az új vallomás - tette hozzá.

A rendőrségen önként jelentkező nőt is megkérdeztük a vallomásával kapcsolatban, de csak annyit közölt, hogy tudja, miért keressük, de nem kíván nyilatkozni. Lapunk mindenesetre úgy tudja, magánindítvánnyal nem élt, azaz csak tanúvallomásával segítené a nyomozást.

A Damu ellen indult nyomozásban egyébként már a szembesítés is megtörtént, azaz Timi és volt kedvese a rendőrségen is farkasszemet nézhetett egymással.

- Nincs arról információnk, hogy egy újabb hölgy jelentkezett, ezért nincs ehhez hozzáfűznivalóm - mondta röviden lapunknak dr. Szigethy György, Damu Roland ügyvédje.

Ahogy arról a Bors elsőként számolt be, tavaly novemberben Damu exe feljelentette a színészt, mert állítása szerint megverte és megerőszakolta. Damu szabadlábon védekezhet.

Forrás: bors.hu