Új véralvadásgátlók az agy épségéért
2011. szeptember 11. vasárnap 12:35
Az agyi érkatasztrófa megelőzésére használt véralvadásgátlók újabb generációja már nem igényel folyamatos ellenőrzést és adagolásváltoztatást, és a hatása is kedvezőbb - állapították meg a Párizsban megrendezett Európai Kardiológiai Kongresszus egyik előadásán.
Mivel a leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció - amelyben a szív felső része nem szabályosan ver, hanem csak remeg - ötszörösére növeli az agyi érkatasztrófa esélyét, ezért a kockázatot már korábban is véralvadásgátlókkal csökkentették a szakemberek, mivel a gyakorlatilag álló pitvarban véralvadék keletkezhet, mely azután bármikor leszakadva valamelyik életfontosságú szerv, például az agy olyan területén akadhat el, mely halált, vagy súlyos bénulásokat okozhat.
A konferencia előadói most több újgenerációs vérhígító készítmény biztató eredményeit, így például a dabigatran tabletta bevezetésével kapcsolatos igen jó eredményeket ismertették.
A korábbi véralvadásgátlók alkalmazásakor havonta vért kellett venni a vérvalvadásgátlás mértékének meghatározásához, ennek alapján pedig szükségessé válhatott az adagolás módosítása. Ezen felül a régebbi vérhígítók sok más szerrel, sőt élelmiszerrel is kölcsönhatásba léphettek, ami megváltoztathatta hatékonyságukat. A dabigatran esetében azonban nincs szükség a rendszeres ellenőrzésére.
A kedvező vizsgálati eredmények alapján mind több tudományos társaság kezelési irányelvében a dabigatran került az pitvarfibrillációban szenvedő betegek gyógyításának első helyére.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Ismét nemzetközi tangóünnepet...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...