Több mint félmillió menedékkérelmet nyújtottak be idén az EU-ban
2019. november 19. kedd 14:22
Több mint félmillió menedékkérelmet regisztráltak az idei év első kilenc hónapjában az Európai Unióban, ami mintegy 10 százalékkal magasabb az előző évi számoknál - írta kedden közzétett jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO).
Összesen 516 ezren kértek nemzetközi védelmet az EU huszonnyolc tagállamában, illetve Norvégiában és Svájcban.
A kérelmezők legnagyobb csoportját a szíriaiak, az afgánok és a venezuelaiak tették ki. Őket a pakisztániak, a törökök, az irakiak és a kolumbiaiak követték.
Az érintettek negyede olyan országokból érkezett, amelyek állampolgárai vízummentesen léphetnek be az EU területére.
Az értékelésben kiemelték, hogy a kisebb népességű országok különösen nagy nyomásnak voltak kitéve, júliusban például lakosságarányosan a legtöbb menedékkérelmet Cipruson, Máltán, Görögországban, Svédországban és Luxemburgban nyújtották be.
Az idén megvizsgált kérelmek mintegy 34 százalékát bírálták el pozitívan, ami 1 százalékpontos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
A határozatra váró elsőfokú beadványok száma szeptember végén körülbelül 508 ezer volt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Szenteste napjától idén is...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...

