Tengerbe zuhant a világ legkisebb űrrakétája
2017. január 16. hétfő 17:30

A világ legkisebb űrrakétáját bocsátották fel vasárnap Japánból, amely egy műholdat állított volna Föld körüli pályára, de ez nem sikerült, mert a rakéta a tengerbe zuhant.
A mintegy 9,54 méter hosszú, 52 centiméter széles, 2,6 tonna súlyú rakétát - fedélzetén a TRICOM1 nevű műholddal - a déli Kagosima prefektúrában fekvő ucsinurai űrközpontból indították. Az első híradások arról szóltak, hogy a start sikeres volt, és a három kilogrammos távközlési műhold 200 kilométeres magasságban levált a rakétáról.
Később azonban a japán űrhivatal (JAXA) közölte, hogy a kommunikációs rendszer meghibásodása miatt az indítás utáni harmadik percben megszakadt az űrmisszió, a háromlépcsős rakéta második fokozatának a hajtóművei már nem indultak be, és az űreszköz rakományával együtt a tengerbe zuhant.
A japán űrkutatási ügynökségnek a kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészekkel, mobiltelefonokban és háztartási eszközökben is használt akkumulátorokkal sikerült leszorítania a rakéta fejlesztési és indítási költségeit. A program ára így nem haladta meg a 3,6 millió dollárt. A szóban forgó rakéta méreteiben és súlyában durván az ötöde volt a JAXA által használt hordozórakétáknak.
A parányi műhold az előzetes számítások szerint legalább egy hónapig lett volna üzemképes, elliptikus pályán keringve. A fedélzetén elhelyezett kamerával a bolygó felszínéről készült képeket küldött volna a Földre.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...