Tendencia: 2,42 férfi jut egy nőre
2010. október 06. szerda 13:42

"Legutóbbi kutatásunk sokkolt bennünket" - jelentette ki Geena Davis Oscar-díjas színésznő, aki saját intézetet állított fel a nők médiában elfoglalt helyének megváltoztatására.
A "Nemi egyenlőtlenség a képernyőn és a kamera mögött a családi filmekben" című tanulmányt a Dél-Kalifornia Egyetem kommunikáció és újságírás fakultásának kutatói készítették. A felméréshez 112 kasszasikerré vált észak-amerikai családi filmet elemeztek, amelyek 2006 és 2009 között kerültek moziba.
A filmekben szereplő 5554 karakter 71 százaléka férfi volt, az arányokat tekintve tehát minden nőre 2,42 férfi jutott. A húsz évvel ezelőtti trenddel összehasonlítva ebben a tekintetben semmiféle változást nem tapasztaltak a kutatók.
A felmérésből kiderült, hogy a nők továbbra is elsősorban "szemgyönyörködtető kellékek" a filmekben, szexis öltözéket viselnek, és hangsúlyos vonzó külsejük. A férfiakkal ellentétben gyakrabban jelennek meg fiatal nők a vásznon, ami továbbra is azt a közhelyet sulykolja, hogy a fiatalság, a szépség és a szexi külső fontosabb a nőknél, mint a férfiaknál.
"Amit a gyerekek a vásznon vagy a képernyőn látnak, az hatással van a társadalomban betöltött férfi-női szerep kialakulására. Ha mindig ugyanazt látják a filmekben, a rossz beidegződések újra és újra megerősítést nyernek" - figyelmeztetett Davis.
Mint Stacy L. Smith, a tanulmány egyik szerzője rámutatott, a vásznon tükrözött női szerepek már annyira beleivódtak a társadalomba, hogy a közönség észre sem veszi, mennyire fontos lenne a nemi kiegyenlítettség a szórakoztató tartalmakban.
Davis szerint sokkal több, a jelenleginél sokszínűbb női karakternek kellene megjelennie a filmekben, mert az elvezethetne ahhoz, hogy a lányok ne csak a szokványos elfoglaltságokban találják meg hivatásukat.
A színésznő közismerten sokat tesz a női jogok érvényesüléséért az Egyesült Államokban. A nyáron Arnold Schwarzenegger kormányzó megbízásából Kalifornia állam nőjogi bizottságában is szerepet kapott.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...

