Strasbourgban a médiatörvényről: lehiggadtak
2011. január 17. hétfő 20:37
Három aggályt jelzett a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban Neelie Kroes, a média ügyeiben illetékes EU-biztos hétfőn este Strasbourgban. A biztos az Európai Parlament szakbizottságának rendkívüli ülésén adott tájékoztatást a magyar médiatörvény vizsgálatának jelenlegi állásáról.
Az első aggály szerint a médiatörvény "a jelek szerint problémát okoz" az audiovizuális és médiaszolgáltatásokról szóló uniós irányelvvel (AVMS) összevetve, ugyanis "úgy tűnik, hogy (a törvény) vonatkozik a más tagállamokban létesített médiavállalkozásokra is".
Kroes felhívta a figyelmet arra, hogy az AVMS az "eredetország elvének" alapjára helyezkedik, vagyis arra az elvre, hogy a médiavállalkozásnak elvben csak az eredet szerinti országban érvényes szabályokhoz kell igazodnia. Az irányelv nagyon precízen megfogalmazott feltételek mellett engedi csak az eltérést ettől az elvtől - mondta az EU-biztos, és közölte, hogy szóban már jelezte magyar partnereinek ezzel kapcsolatos aggályát.
Második aggályként azt hozta fel a biztos, hogy a magyar törvény a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a műsorszórás területéről - ahol az ilyen követelmény teljesen bevett dolog - kiterjeszti a lekérhető (on-demand) audiovizuális médiaszolgáltatásokra is, beleértve például az egyszerű videobloggereket. Szerinte ez a szabály nem kellőképpen világos, és így az egyéni esetekben túl nagy mérlegelési lehetőséget biztosít, és ezáltal problémákat okozhat "a médiaszabadság szabályozásának arányosságát illetően".
Kroes harmadik aggálya azzal kapcsolatos, hogy korlátokat szabó kritériumok hiányában fennáll az eshetősége a médiaregisztrációs szabályok "túlterjeszkedő alkalmazásának".
E három aggály említésén túl az EU-biztos kitért arra is, hogy továbbra is vizsgálják "a médiahatóság függetlenségére vonatkozó kritérium nehéz kérdését".
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...