Stadler is segít az államadósság csökkentésében
2011. április 22. péntek 13:30

Magánszemélyek és vállalatok is csökkenthetik az adójukat, ha az államadósság törlesztésére ajánlanak fel pénzt az erre a célra létrehozott alapba. A Bors megtudta: akadnak ismert gazdag emberek, akik a zsebükbe nyúlnak emiatt.
A Bors megkérdezett néhány nagyvállalkozót és céget, hogy ők adományoznak-e az adósságcsökkentő alapba, amelynek létrehozását Rédly Elemér győri plébános kezdeményezte. Az adakozók egyébként leírhatják személyi jövedelemadójukból (szja), egyszerűsített vállalkozói adójukból (eva) és egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásukból (ekho) a befizetett összegeket. Pintér József, a keceli Pintér Művek tulajdonosa lapunk érdeklődésére elmondta: ő biztosan adni fog egy-kétszázezer forintot, de ez az összeg még változhat.
- Szeretnék segíteni a kormányon, hogy kimásszon ebből a helyzetéből. Bár mindig támogatok iskolákat és kórházakat, politikai pártoknak vagy kormányoknak eddig még nem adtam. Egyelőre nem tudom, hova kell befizetni, ha majd tisztán látok, akkor tudni fogom, hogy pontosan mennyit is adjak - mondta Pintér József.
Stadler József (képünkön) vállalkozó szintén be fog fizetni, de még ő sem tudja, mennyit.
- Mindenkit ösztönzök majd arra, hogy fogjunk össze az adósság ellen. Bár tőlem már amúgy is elvettek mindent, akkor sem hagyhatjuk a gyerekeinkre ezt a terhet. Legkevesebb ötszázezer forintot fizetek majd be, de lehet, többet is, ahogy bejön egy kis pénzem májusban. Az adó nem érdekel, különben sem írhatnám le szerintem - vélekedett Stadler.
A száz leggazdagabb magyar között számon tartott Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: nem hallott még a kezdeményezésről, de a cége nevében nem is adományozhat, mert az a terület nem rá tartozik. Kérdésünkre, hogy magánszemélyként ad-e, azt mondta: ő már nyugdíjas, így nem hinné, hogy neki kellene foglalkoznia ezzel.
Megkerestünk több magyar nagyvállalatot is azzal kapcsolatban, befizet-e az alapba. Többségük azzal hárította el a kérdést: nincs még döntés ez ügyben. A Tesco viszont válaszolt. Pálfalvi Márta, a vállalati kapcsolatok vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, a Tesco a 2010-2011-es üzleti évben 70,5 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe, ebből 10,7 milliárd volt a különadó.
A Tesco úgy gondolja, hogy súlyának megfelelően támogatta ezzel a magyar gazdaságot, és nem tervez további befizetéseket. Ami viszont biztos: a Szeged-Csanádi Egyházmegye bejelentette, hogy százmillió forintot különített el idei költségvetéséből az államadósság enyhítésére.
Forrás: borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- A pécsi varjak köszönik, jól vannak:...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...