Ötven résztvevő és némi balhé az első kijevi melegfelvonuláson
2013. május 25. szombat 13:33
Komolyabb incidens nélkül, erős rendőri jelenlét mellett zajlott le az első melegfelvonulás szombaton az ukrán fővárosban, amelyre végül, a hatóságokkal folytatott egyeztetés után engedélyt kaptak a szervezők.
A megmozduláson az ukrán híradások szerint mintegy ötvenen vettek részt, a rendezvény mindössze félórát tartott. Müncheni küldöttség is részt vett a felvonuláson, a német város a KievPride-2013 elnevezésű rendezvény partnere volt.
A biztonságot több száz rendőr szavatolta, akik megakadályozták, hogy támadás érje a felvonulókat. A Szabadság Rádió jelentése szerint 11 személyt vettek őrizetbe, akik megpróbálták megzavarni a rendezvényt, petárdákat dobtak a menet elé, illetve el akarták tépni a felvonulók transzparensét.
Kijev napját, azaz a város alapításának évfordulóját számos belvárosi rendezvénnyel ünneplik a hét végén, s erre hivatkozva bírósági határozattal megtiltottak minden más, nem az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényt. A melegfelvonulás szervezői azonban egyeztettek a hatóságokkal, és megállapodtak abban, hogy a Kijev-napi rendezvényektől távolabb eső helyszínen vonulnak fel, amire így engedélyt kaptak.
A kijevi melegfelvonulást támogatásáról biztosította a Human Rights Watch és az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet is.
Tavaly a szervezők ultraortodoxok és nacionalisták heves tiltakozása miatt kénytelenek voltak elállni a rendezvény lebonyolításától.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Szenteste napjától idén is...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...

