Oktatásfejlesztési stratégia a Vajdaságban
2010. október 24. vasárnap 10:32
A stratégia hat évre szól, és 12 olyan program szerepel benne, amelyek a stratégiai fejlesztési célok megvalósítását segítenék - írta a Vajdaság Ma című magyar nyelvű internetes újság.
A stratégia eredményeit, a célok megvalósulását minden évben szakmai szempontból is elemezni fogják - mondta el Korhecz Tamás, az MNT elnöke.
Az újvidéki Magyar Szó című napilap tudósítása szerint a stratégia végrehajtásával öt százalékkal növekedhet azoknak a magyar gyerekeknek az aránya, akik anyanyelvükön, magyarul tanulhatnak a vajdasági általános-, illetve középiskolákban. Az általános iskolákban jelenleg a magyar gyerekek 80 százaléka tanul anyanyelvén, a középiskolákban 71 százalék ez az arány.
Emellett szeretnék a jelenlegi 2300-ról több mint 3 ezerre emelni az újvidéki egyetemen a magyar hallgatók számát, egyszersmind legalább 150 férőhellyel növelni a vajdasági középiskolai diákotthonok kapacitását.
Korhecz Tamás elmondta, hogy a stratégia végrehajtásában számítanak a civil szervezetek közreműködésére is.
Az MNT döntött a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház megalakításáról is. Ennek lényege, hogy önállósulna a szabadkai Népszínház Magyar Társulata, és Vajdasági Magyar Nemzeti Színház néven működne tovább - írta a Vajdaság Ma.
A magyar „miniparlament" jóváhagyta még 19 vajdasági iskolának a kérelmét, hogy 15-nél kevesebb tanulóval is működhessen náluk magyar nyelvű tagozat, és újabb tíz vajdasági magyar kulturális intézményt nyilvánítottak kiemelt jelentőségűvé.
Forrás: nyest.hu/mti
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is lehetnek záporok,...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Ősszel érkezik a nyugdíjasok...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...