Ókori ciszternát tártak fel Jeruzsálemben
2012. szeptember 10. hétfő 11:32

Ókori ciszternát tártak fel Jeruzsálemben az Izraeli Örökségvédelmi Hatóság szakemberei, akik szerint a víztárolót a Templom-hegyre érkező zarándokok használhatták - olvasható a Discovery News hírei között.
A régészek szerint a 250 köbméter víz befogadására alkalmas ciszterna az első templom korából származik, amelyet az Ószövetség szerint Salamon király építtetett a Kr.e. X. században. Kr.e. 586-ban pusztították el az első templomot, amikor a zsidókat babiloni fogságba hurcolták.
Az ókori létesítményre az archeológusok a második templom korából származó nagykapacitású szennyvízcsatorna feltárása során bukkantak. A szakemberek meggyőződése szerint a létesítmény egyaránt szolgálta Jeruzsálem lakosait, ahogy szerepet játszott a vallásgyakorlásban is, innen biztosították a Templom-hegyre érkező zarándokok vízszükségleteit.
Eli Sukron, az Izraeli Örökségvédelmi Hatóság régésze szerint a ciszterna rávilágít, hogy milyen fejlett volt az ókori Jeruzsálem vízellátási rendszere.
"Immár teljesen egyértelmű, hogy az első templom korában a város vízellátását nem kizárólag a Gihon-forrás biztosította, hanem szerepet játszottak benne a víztárolók is" - hangsúlyozta Eli Sukron.
A második templomot Kr.e. 516-ban építették, Kr.u. 70-ben rombolták le a rómaiak. A Kidron völgyében fakadó Gihon forrás vizét az ókorban kiépült alagút révén vezették városba.
(http://news.discovery.com/history/ancient-reservoir-jerusalem-120909.html)
MTI - Discovery News
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Órákon át küzdöttek éjjel a lángokkal...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben