Női Viagra: inkább a szélütés
2010. október 11. hétfő 17:35

A cég nyilatkozatában utalt a hatóság reagálásán kívül a flibanszerin hatóanyagú gyógyszer engedélyezéséhez kapcsolódó összetett és kiterjedt felvetésekre is. A közleményben utaltak rá, hogy a döntés nehéz volt, tekintve, hogy fejlesztés előrehaladott stádiumba jutott már. A vállalat döntése szerint más területekre csoportosítja át erőforrásait, például a szélütés megelőzésére, illetve a cukorbetegség és a rák kezelésére.
A női vágyfokozó pirula kevéssé hatékony és nem elegendően biztonságos - állapította meg az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA által felkért, külső szakértőkből álló bizottság júniusban közzétett jelentésében. A Boehringer Ingelheim nem tudta meggyőzni a szakértői bizottságot arról, hogy a pirula olyan mértékben növelné a szexuális vágyat, hogy engedélyezhető legyen a meglévő kockázatok mellett.
Az első női vágyfokozó pirulával korábban elvégzett két tanulmányból az derült ki, hogy a kipróbálásban részt vevő nők szexuális elégedettségét javította a kísérleti szer, ám nem várt kockázatot is hordoz.
A flibanszerin hatóanyagot eredetileg antidepresszánsnak fejlesztették ki, kipróbálása során derült fény arra, hogy olyan agyi kémiai folyamatokra is hatással lehet, amelyek a szexuális válaszadásban játszanak szerepet. A gyógyszervállalat hatóanyagát női Viagraként tartották számon, és az első női vágyfokozónak szánták. A cég adatai szerint a szert kipróbáló nők kielégítő szexuális tapasztalatai havi átlagosan 2,8-ről 4,5-re emelkedtek, míg a placebót kapó nőknél csak 3,7-re tanulmányuk hathónapos időtartama alatt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...

