Mosógépet kap ajándékba a friss Nobel-díjas japán tudós
2012. október 17. szerda 14:03
Mosógéppel ajándékozza meg a japán kormány Jamanaka Sinját, mert a tudós éppen családja mosómasináját javítgatta, amikor október 8-án telefonáltak neki, hogy Nobel-díjas lett.
Az 50 éves Sinja nem háztartási gépek szerelésével érdemelte ki a tudományos kitüntetést, hanem sejtbiológiai munkásságával.
Tanaka Makiko, a japán kormány tudományos és oktatási ügyekben illetékes minisztere állt elő azzal, hogy vegyen a kabinet mosógépet a tudósnak, a költségeket pedig osszák meg a 19 kormánytag között. Senki sem ellenezte a javaslatot - mondta Makiko sajtóértekezleten. Hozzátette, hogy az ajándékozás előtt még meg kell vizsgálni, nincs-e jogi akadálya a dolognak.
Makiko számításai szerint a japán minisztereknek fejenként 5-10 ezer jenébe (13-27 ezer forintba) kerül a dolog - adta hírül a The Japan Times című japán lap.
A Nobel-díjjal 257 millió forintnyi pénzjutalom jár. Ez Sinja esetében "csak" 128,5 millió, mivel megosztva kapta az elismerést a brit John B. Gurdonnel. Van azonban mit aprítania egyébként is a tejbe, mert korábban szintén kapott díjakat és azokhoz pénzt: az utóbbi két évben 200 millió forintnyit.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Órákon át küzdöttek éjjel a lángokkal...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Még csaknem két hétig...