Mónika miatt elsötétül az RTL Klub
2009. július 04. szombat 18:50

Ilyen például a Mónika-show, amely miatt már több büntetés is érte a csatornát, ám hamarosan minden eddiginél komolyabb retorzió következik: fél napra, vagyis 12 órára sötétül el az RTL Klub.
Az ORTT a 2009. március 2-án sugárzott Mónika-show adásán akadt fent, amiért a műsorszámban központi elemként jelent meg a szexualitás. Ráadásul a szexualitás egy kóros formája, a pedofília került a beszélgetés fókuszába. Két lányról volt szó, akiket 12 éves korukban állítólag egyikük nevelőapja leitatott egy bulin, majd megerőszakolt, s ezt mesélték el részletesen.
- Az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azáltal, hogy a 2009. március 2-án sugárzott „Mónika-show" című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be, és nem megfelelő időpontban sugározta, továbbá a műsorszám előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé. A testület 720 percre felfüggeszti a műsorszolgáltató műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását - nyilatkozta Berényi Diána, az ORTT sajtóreferense.
Az RTL Klub vezetőinek fájhat a fejük, a büntetés miatt ugyanis komoly anyagi veszteségre számíthatnak. A valószínűleg július 13-án esedékes elsötétítéssel több tucat reklámblokk nem kerül adásba, a lap forrása szerint mintegy 100 millió forintos bevételkiesést jelent mindez a csatornának. - Fellebbezünk az ORTT határozata ellen - mondta Blikknek Rényi Ádám, a csatorna kommunikációs igazgatója.
Kép és szöveg: Blikk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...

