Mindkét kampánystáb vezetője győzelmet jósol saját elnökjelöltjének
2012. november 04. vasárnap 19:15

Richard Beeson, a Romney-kampánystáb politikai igazgatója és David Axelrod, Obama elnök vezető választási tanácsadója is magabiztosan nyilatkozott arról vasárnap a Fox News televíziónak, hogy az általa támogatott elnökjelölt fogja megnyerni a választást.
Emellett mindketten kijelentették, hogy az ő elnökjelöltjük fog győzni Michigan, Minnesota és Pennsylvania államban. (A közvélemény-kutatások átlagával számoló RealClearPolitics szerint mindhárom helyen Obama vezet 3,8, 5,8, illetve 4,1 százalékponttal.)
Beeson szerint a keddi elnökválasztáskor Mitt Romney összesen 300 elektori szavazatot fog szerezni, beleértve a három említett állam elektorait is. Az elnököt de facto megválasztó, 538 fős testületben a győzelemhez 270 szavazatra lesz szükség.
"Romney nagy győzelmet fog aratni" - hangoztatta Beeson.
Axelrod, aki korábban a bajuszába fogadott, hogy Michigant, Minnesotát és Pennsylvaniát Barack Obama fogja besöpörni, kijelentette: "Garantálom hogy ez a bajusz ott marad, ahol most van".
Axelrod szerint az elnök győzelme nem lesz olyan nagyarányú, mint 2008-ban volt, de ő fog felülkerekedni. Mint mondta, a virginiai eredmény az országos verseny állásának korai mutatója lesz, és úgy vélekedett, hogy a végleges eredmény valamikor éjfél és másnap reggel között ismerheti meg az ország.
Beeson lekezelően nyilatkozott a közvélemény-kutatásokról és azt mondta, a legjobban a New Hampshire-i, a délkelet-pennsylvaniai, az ohiói Cuyahoga megyében és a Virginiában leadott szavazatokra kell majd odafigyelni. Axelrod megjegyezte, hogy két nap múlva kiderül majd, ki az, aki blöfföl.
MTI - Fotó: boston.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...