Megvádolták Damu volt barátnőjét
2011. január 08. szombat 16:36

Tímea korábban azt állította, hogy a Jóban Rosszban színésze megverte és megerőszakolta őt. A felek között - úgy tűnik - állóháború alakult ki, amelynek egy újabb fejezete a januári tárgyalás lesz. P. Tímeát nem sikerült utolérni, de úgy tudjuk, az ügyészség azzal vádolja, hogy 2009. szeptember 25-én a saját személyigazolványát és útlevelét odaadta O. Renátának, hogy a rá hasonlító barátnője elutazhasson az irattal a marokkói Rabatba dolgozni.Renáta szeptember 25-én Marokkóba utazott Tímea útlevelével.
Az ügyészség szerint azért kellett a barátnőnek Damu egykori kedvesének az okirata, mert az övé egy évvel az utazás előtt lejárt. A törvény szerint Damu volt kedvese ezzel embercsempészetet követett el, hiszen tiltott határátlépéshez segédkezett, azért, hogy barátnője külföldön pénzt kereshessen, amiért akár öt évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat.
Úgy tudjuk, hogy a novemberi feljelentés kapcsán a rendőrség még vizsgálódik, de erőszakra utaló nyomot nem találtak a nőn. Damu azt mondta, Tímea korábban már megígérte, hogy tönkreteszi őt, mert feljelentette, ráadásul a színész szerint a lány ezúttal féltékenységből még rá is támadt. Damu több mint egy hétig volt börtönben. Hogy ki hazudik az ügyben, még mindig nyomozza a rendőrség.
Damuval ellentétben azonban a rendőrség nem akarja hazugságvizsgálatnak alávetni Tímeát. - Indítványoztam, hogy a lányt is vizsgálják meg poligráffal. Azonban a kérelmemet nemrégiben elutasították. Arra hivatkoztak, hogy csak gyanúsítottat lehet hazugságvizsgálatnak alávetni. Ilyen jogszabály azonban nincs, így megpanaszoltam az elutasító határozatot - magyarázta Damu védője, ifj. dr. Mohácsi Ferenc.
A napokban Damut elmeorvosok mintegy négy órán keresztül faggatták, ennek eredményét még nem lehet tudni.
Forrás: blikk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...