Megszülettek Erős Antónia ikrei
2009. július 30. csütörtök 12:35

A lap információi szerint szerdán a délelőtti órákban császármetszéssel segítették világra Erős Antónia ikreit. Egyikük 2200, testvére 2400 grammal született. A híradós köztudottan cukorbeteg, így sem számára, sem a magzatoknak nem volt veszélytelen az elmúlt kilenc hónap. Annál nagyobb öröm, hogy komplikációktól mentes volt a szülés.
- Egy cukorbeteg nőnél nem kilenc hónap előzi meg a szülést, sokkal korábban érdemes felmérni a kockázatokat, és felkészülni minden eshetőségre. Soha nem volt problémám azzal, hogy ellenőrzés alatt tartsam a betegségemet, most is nagyon jó orvos csapat kezében vagyok - mondta el a Borsnak két héttel ezelőtt Antónia.
Az alapos felkészülésnek köszönhetően minden a legnagyobb rendben zajlott a szülőszobán. Mostantól azonban a boldog anyukának egypercnyi szabadideje sem lesz, mert babonából még szinte semmit sem vettek meg a kicsiknek. Erős Antónia néhány héttel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy nem akarják elkapkodni, a babaruhákat majd csak akkor vásárolják meg, ha világra jöttek a gyerekek.
- Csak akkor vásárolunk ruhákat, ha már tudjuk, mekkorák lesznek a babák - mondta korábban.
A műsorvezető azt is hozzátette, hogy férjére, Lászlóra hárul majd ez a feladat, amíg ő a kórházban lesz az ikrekkel. Antónia június 19-én búcsúzott el a képernyőtől, persze csak átmenetileg, hiszen elmondása szerint azt tervezi, hogy körülbelül egy évig marad otthon, utána visszatér az RTL Klubhoz, ahol tizenegy éve vezeti a híradót.
Bors - Fotó: Hírextra
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

