Megléptek Gesztesi pénztárcájával
2010. november 10. szerda 17:55

Pedig minden szépen indult: kinézett egy szállást az interneten, és már csomagoltak is. Elképesztő luxusban volt részük Párizsban, de Gesztesi figyelmetlensége miatt sokkal többe került az utazás, mint tervezte. Egyik este egy étteremben pár percre őrizetlenül hagyta az asztalon a kabátját és benne pénztárcáját, aminek aztán lába is kelt.
– Táncolni álltunk fel, és mindent a széktámlán hagytam. Ettünk, jókat ittunk, csak egymást néztük, magával ragadott a hangulat, nem figyeltem. Ma már tudom, hogy óriási butaság volt ez a részemről. Mikor visszaértünk, észrevettem, hogy már nincs a kabátomban a tárcám... Azt hittem, megőrülök, hiszen nagyon sok pénzt vittek el. Hiába, egy férfinak csak egy nő tudja annyira elvenni az eszét, hogy ne figyeljen ennyire a pénzére. Ráadásul nálam volt minden pénz, a lopás után egy fillér nélkül ott álltunk Párizsban. Már azt hittem, beállok utcazenésznek, ami nem is okozott volna gondot, hiszen volt idő, amikor ebből éltem. Még az a szerencse, hogy Tatár Gyuri barátom segített rajtunk - mondta a sztár, akinek az utazástól nem ment el a kedve.
– Már nagyon várom a legközelebbi külföldi utazásomat, de az biztos, hogy a tárcámat mindig magamnál tartom - tette hozzá Gesztesi.
Forrás: Borsonline
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Kalandnak sem utolsó: akár az egész...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Jövő tavasztól állítólag hetente...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett

