Megkezdődtek a Szenczi Molnár Albert Napok
2010. október 09. szombat 11:53
A koszorúzást követően megnyílt A magyarok tárgyi emlékei a szlovákiai múzeumokban című kiállítás a Szenci Városi Múzeumban.
Fekete Márta, a Csemadok Szenci Területi Választmányának titkára az Új Szó című pozsonyi napilapnak elmondta, a programokat idén is igyekeztek úgy összeválogatni, hogy minden korosztály megtalálja a neki tetszőt.
"Lesznek koncertek, az alapiskolások az Asszony című népmesét nézhetik meg az Epopteia Társulás Műhely előadásában. Szintén a városi művelődési központba várjuk az érdeklődőket a révkomáromi Jókai Színház Anconai szerelmesek című előadására november harmadikán" - vázolta a programot Fekete Márta.
Jövő csütörtökön Sebestyén Márta ad koncertet a helyi Szent Miklós római katolikus templomban.
A rendezvény szervezésébe évek óta bekapcsolódik a rétei (Reca) és a jókai (Jelka) alapszervezet is. "Idén Dévai Nagy Kamilla és az általa alapított Krónikás Zenede diákjai lépnek fel Rétén és Jókán Krónikás ének a szeretetről című műsorukkal" - mondta Fekete Márta.
Hozzátette, a járásban működő tizenhárom Csemadok alapszervezet közül tíz szervez különböző kulturális programokat, sok esetben egyetlen magyar szervezőként az adott községben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Természetközeli élménypark vár...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

