Másodjára átnyomták az EP-ben a migránsvízum bevezetését

2018. december 11. kedd 13:52

Másodjára átnyomták az EP-ben a migránsvízum bevezetését

Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést. 

 

 

A határozatról november közepén már szavaztak az EP plenáris ülésén, akkor nem kapott abszolút többséget a javaslat. A jelentéstevő azonban technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért. A parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete másnap úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely ismét szavazásra bocsátotta az elképzelést.

Fideszes néppárti EP-képviselők szerint ez az eljárás jogellenes.

A keddi szavazáson 429 támogató, 194 elutasító és 41 tartózkodás mellett elfogadott határozatban az EP-képviselők felszólítják az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérők legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret kialakítására.

Olyan humanitárius célú vízumot hozna létre, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein, ha belépésük egyedüli célja a menekültstátusz kérése. A vízummal az úti dokumentumot kiállító tagállam területére lehetne belépni, kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából.

Fernando López Aguilar spanyol szociáldemokrata EP-képviselő, a tervezet jelentéstevője a szavazást megelőzően kiemelte, hogy az EP emberibb választ kíván adni a migráció problémájára.

A jelentés megszavazása által legális út nyílhat Európa irányába azok számára, akik a borzalmak és az üldöztetések elől menekülnek, akik ezért gyakran életükkel fizetnek, valamint embercsempészek "kíméletlen karjai" közé kerülnek - érvelt.

A humanitárius vízum kiadásának lehetőségére jelenleg több tagállami program létezik, de nincs egységes jogi keret a közösségi jogban.

Az EP-képviselők azért szeretnék a közös jogi keret létrehozását, mert az Európai Bíróság márciusban kimondta, hogy a tagországok a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására az EU-n kívüli államok azon polgárai számára, akik azért szeretnének a területükre belépni, hogy ott menekültstátust kérjenek.

A határozat hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van biztonságos és legális beutazási lehetőségekre az unióba, amelyek egyikének a humanitárius vízumnak kell lennie.

Felhívja a figyelmet arra, hogy a humanitárius vízum új eszköze annak biztosítását kell céloznia, hogy a menedékkérők és a humanitárius védelemre szoruló személyek számára biztonságos utazást tegyenek lehetővé Európába, ahol kérelmeiket feldolgozzák.

Az új európai rendszernek köszönhetően a menekültstátuszért folyamodók törvényes úton, embercsempészek nélkül is elérhetnék Európát. A javaslat szerint a jogszabály a tagállami és uniós menekültügyi, bűnüldözési, határőrizeti, megfigyelési és mentési büdzsék optimálisabb kihasználását is lehetővé tenné.

A vízumjavaslat céljai között szerepel a tagállamok számára negatív következmény elhárítása, amelyet az ellenőrizetlen érkezések okoznak. Valamint enyhíteni kíván az ilyen érkezések kezeléséhez szükséges erőfeszítéseken, amelyek a megerősített határellenőrzésre, a kutatási és mentési tevékenységekre, a harmadik országokkal folytatott együttműködésre fókuszálnak. Továbbá véget akar vetni az egyre erősebb szervezett bűnözésnek, amely az embercsempészetből pénzügyi hasznot húz.

A szöveg szerint a vízumnak korlátozott területi érvényességűnek kell lennie annak érdekében, hogy birtokosa elérje azt a területet, ahol nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújthat be. Ezért a vízumot kiadó tagállam válik felelőssé a menekültügyi eljárásokért.

Az EP plenárisa kedden megszavazta a közösségi vízumkódex létrehozásáról szóló jelentést is, amely a repülőtéri tranzitvízumra vonatkozó rendelkezések technikai kiigazításáról szól. A rendelet módosítása értelmében a schengeni rendelkezéseket nem, vagy még nem alkalmazó tagállam - az Egyesült Királyság, Írország, Ciprus, Bulgária és Románia - által kibocsátott, érvényes vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező unión kívüli ország állampolgára mentesül a repülőtéri tranzitvízum-kötelezettség alól.

MTI