Már nem titkolják: Vágó a TV2-nél
2009. július 02. csütörtök 12:54

A kvízmester visszatér, nyár végétől, a TV2-n látható Párbaj című játék műsorvezetőjeként jelentkezik majd. A hat hónapos pihenő után, Vágó ma reggel a Mokká-ban jelentette be visszatérését régi csatornájához, ahol olyan műsorokat vezetett, mint a Mindent vagy semmit, Ki vagyok én, Azok a szép napok a Kifutó vagy az Esti Broadway.
A műsorvezető 1999-ben távozott a csatornától most pedig a Párbaj kedvéért visszatér. "A világ egyik legsikeresebb játékának vezetésére kértek fel, és örömmel mondtam igent, hiszen a Legyen Ön is milliomos! című vetélkedővel ellentétben az új műsorban nem egy játékos van, hanem ketten mérkőznek egymással.
De egyéb különbség is lesz: a tudás és a műveltség nagyobb szerepet kap, és az egész játék sokkal pörgősebb, dinamikusabb tempóban zajlik. Ebből persze az is következik, hogy emberi drámából, műsorvezetői megjegyzésekből kevesebbet kapnak a nézők" - mondta Vágó.
Korábbi szerződésében hathónapos moratórium volt, ennyi ideig nem lehetett más televíziós társaság alkalmazottja, képernyőse, műsorvezetője. Az [origo]-nak elmondta, hogy valóban tavasszal már megkeresték a TV2-től, de mellette még három másik csatorna is hívta.
"Természetesen tudom, hogy egy új, máshol ki nem próbált műsor befektetést igényel és egyben kockázatos is, de nem adom fel, hogy megvalósuljanak a műsorterveim" - tette hozzá akkor.
Origo - Fotó: koncertiroda.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...
- Szexért cserébe adta a drogot egy...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...