Manson miatt tiltakozik az egyház
2009. július 01. szerda 13:34

Az egyházmegye álláspontját fejezi ki a tiltakozó plakát szövege - mondta J. Kovács Andrea sajtóreferense az MTI érdeklődésére kedden.
A plakáton az olvasható, hogy Manson koncertje alkalmat ad a keresztények elleni gyűlöletkeltésre és az egyház, valamint szentségei gyalázására. Ezért felszólítja a híveket, hogy imádsággal és böjt felajánlásával könyörögjenek a gyűlöletkeltőkért és a megtévesztettekért.
A közönséget jelentős mértékben provokáló amerikai énekes és előadó 1969-ben született Ohioban, Brian Warner néven. Művésznevét félig Marilyn Monroe színésznőtől, félig a tömeggyilkos Manson-tól vette. A hetedik albumával turnézó sztár zenéjét a "shock-metal" kategóriába sorolják.
Marilyn Manson négy évvel ezelőtti budapesti koncertje előtt a Keresztény Közéleti Akadémia, illetve Szikora Róbert szervezett imádságot és szentmisét.
A VOLT Fesztivál szervezői reagálásukban visszautasították, hogy Pápai Lajos püspök június 9-én kelt köriratában "keresztényellenes rendezvényként" aposztrofálja a rendezvényt. "Ugyancsak vissza kell utasítanunk, hogy bármely, a VOLT Fesztiválon fellépő művészt nyilvánosan sátánista jelzővel lehessen illetni."
Hangsúlyozták, hogy a fesztivál évek óta számos keresztény témájú programot támogat és vonultat fel. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az idei VOLT Fesztiválon is jelen lesz a Közös Pont elnevezésű programhelyszín, ahol a törénelmi egyházak képviselői beszélgetésekkel, előadásokkal és "lelki útravalóval" látják el a résztvevőket.
Mint írták, az egyik beszélgetés címe úgy hangzik: Szereti-e Isten Marilyn Mansont? Meggyőződésük, hogy egy keresztény számára egyértelműen "igen" a válasz erre a kérdésre.
A reagálásukban azt is kiemelték, hogy mindezekről június 9-én, a kérésükre létrejött személyes találkozáskor a püspököt is tájékoztatták és arra kérték, hogy a tiltás, a tiltakozásra buzdítás és a hívek megtévesztő tájékoztatása, befolyásolása helyett látogasson el a fesztiválra. Pápai Lajos a meghívást nem fogadta el.
Marilyn Manson menedzsere is megdöbbenésének adott hangot. Közölte, hogy a sztár évente 100-150 koncertet ad, gyakran keresztény városokban és világszerte elismert fesztiválokon. A koncertek hosszú évek óta garantáltan mentesek bármiféle negatív megnyilvánulástól, direkt, vagy burkolt egyház- vagy Istenellenes kinyilatkoztatástól, akár verbálisan, akár a szimbólumok nyelvén.
Marilyn Manson II. János Pál pápa idején Lengyelországban is fellépett. A menedzser közlése szerint sem ott, sem a turné egyéb állomásain semmilyen botrány vagy tiltakozás nem kísérte a fellépést, a művész pedig kifejezetten elutasítja a sátánista jelzőt.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Megdőlt az országos hajnali...