Magyar reklámért büntetnek Szlovákiában
2010. október 23. szombat 11:34
A társaságnak 136 eurójába fog kerülni a két, államnyelven nem sugárzott reklám. "Mi a megrendelő igényei szerint sugározzuk a reklámokat, a kifogásolt esetekben pedig csupán magyar nyelvű megjelenést kértek" - mondta Pék Zoltán, a Com-média ügyvezető igazgatója.
A tévétanács mostani döntésével egy április óta húzódó ügy végére tett pontot. Akkor kérette be ugyanis a városi tévé egyik adását ellenőrzésre, és emelt kifogást a reklámok miatt. Azóta folyt a levelezés a Com-média és a tanács között.
Pék Zoltán úgy véli, hogy a tanács tagjainak lehetőségük lett volna elengedni a büntetést, de azt is megtehették volna, hogy a kiszabott 136 eurónál sokkal magasabb összeget állapítanak meg. "A tanács köztes megoldást választott, amiben szerintem szerepet játszhatott a nyelvtörvény tervezett módosítása is" - tette hozzá.
"A közszolgálatiság elve soha nem sérült a városi televízióban, az egyórás műsorunk első félórája szlovák nyelvű, a második magyar. Ugyanazt a blokkot közvetítjük mindkét részben, tolmácsolva az ellenkező nyelven rögzített riportokat - mondta ifj. Batta György, a városi televízió szerkesztője. "A reklámok esetében viszont többször előfordul, hogy csak szlovák nyelven hangzanak el, mert azt kéri a hirdető" - jegyezte meg.
A tévétanács figyelmeztetése óta kizárólag magyar hirdetés már nem kerül adásba. Többször előfordult viszont, hogy a magyar hirdető inkább elállt reklámozási szándékától, mert nem volt hajlandó kifizetni a fordítással járó pluszköltséget.
Az államnyelvtörvény módosítását a héten fogadta el első olvasatban a szlovák parlament.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...