Kétmilliót ér Liptai Claudia teste
2009. július 12. vasárnap 11:29

Természetesen nagyon örülnénk, ha a Barátok közt vagy a Jóban Rosszban fiatal sztárjai a vetkőzés mellett döntenének. Mindegyikükkel felvettük már a kapcsolatot. Ha összefutunk valahol, akkor időről időre megkérdezem, hogy változott-e az álláspontjuk" - árulta el a Vasárnapi Blikknek Radnai Péter, a Playboy főszerkesztője.
A magazin első embere szerint a türelem megtérülhet, hiszen annak idején Fresh Viki is három év után döntött úgy, hogy belevág a kalandba. Más kérdés, hogy végül nem sikerült dűlőre, pontosabban stúdióba jutniuk. „Néhány sorozatbeli színésznőt a szerződése is visszatart, mások pedig azt mérlegelik, hogy a vetkőzés milyen hatással lenne a karrierjükre.
Akadnak a listán olyan hölgyek is, akikről tudjuk, hogy semmi pénzért nem vállalnák el a fotózást. A szexuális kisugárzás a legfontosabb, bőven voltak olyan, a harmadik ikszen túli címlaplányaink, akik erősebben hatottak a férfi akra, mint huszonéves társaik" - mondta Radnai. Claudia értékét a lap szempontjából növeli, hogy az ország egyik legismertebb hölgyéről van szó, aki naponta szerepel a képernyőn. Liptai Claudia a Mokka néhány nappal ezelőtti adásában arról beszélt, hogy sokat kellene még gyúrnia ahhoz, hogy levetkőzzön a lapnak.
A Vasárnapi Blikk úgy tudja, hogy ha a top 10-es lista sztárjai ledobnák ruháikat, nagyjából 500 ezer-1,3 millió forint vándorolna a bankszámlájukra. „Magasabb volt az árfolyama azoknak a hölgyeknek, akik a fotózás pillanatában éppen egy országos műsorban szerepeltek, vagy nagy figyelem irányult rájuk. Eddig kétmilliónál valamivel nagyobb összeg volt a csúcs. Ennél sokkal többet egy ekkora országban nem lehet fizetni" - nyilatkozta a főszerkesztő. A Vasárnapi Blikk információi szerint többen kaptak már szép summát, köztük volt Szalontai Szilvia, Görög Zita, Ada, Szorcsik Viki, és a sor hosszan folytatható lenne.
Blikk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...

