Kétharmaddal emeli a szívelégtelenség kockázatát a cukorbetegség
2012. december 10. hétfő 11:19

Kétharmaddal emeli a szívelégtelenség kockázatát és növeli számos más szövődmény rizikóját is a cukorbetegség - állapította meg jelentésében csaknem kétmillió ember adatainak elemzése alapján a brit National Diabetes Audit elnevezésű szervezet.
Az elemzésben az angliai cukorbeteg emberek 85 százalékának, illetve a walesiek 54 százalékának az egészségét követték nyomon. A kutatók összehasonlították az egyes szövődmények előfordulási arányát a diabétesszel élő embereknél és az átlagnépességnél, ebből adták meg a kockázatnövekedést jelző számokat.
2010-11-ben az átlag alapján várható 27 300 szívelégtelenség helyett a vizsgált csoportban 45 ezer ilyen eset fordult elő, ami közel kétharmados kockázatemelkedést jelent a cukorbeteg pácienseknél.
A szívrohamok száma mintegy másfélszeres volt a diabétesszel élők között, az átlagos 9800 helyett 14 500. Jelentősen több cukorbeteg esett át lábfej- vagy lábamputáción is az átlaghoz viszonyítva.
A jelentés szerzőinek becslése szerint a korai halálozás kockázata 40 százalékkal volt magasabb a cukorbetegek között az átlagnépességhez viszonyítva - közölte a BBC hírszolgálata.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Beindult a „fogyi-láz" Pécsett is, ám...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Pécsi arcok: Dr. Kellermayer Miklós
- A vevők dobták össze egy idős...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...

