Kesztyűn bukhat Fenyő gyilkosa
2011. április 26. kedd 11:37

Az FBI szakemberei is megvizsgálták a Fenyő-gyilkosságnál az elkövető által használt kesztyűt.
Titkos bizonyíték a Rohác-ügyben! Információink szerint egy kesztyű lehet a Fenyő-gyilkosság „néma tanúja", ami bizonyíthatja, valóban a Patkány becenevű Jozef Rohác mészárolta-e le a médiamágnás Fenyő Jánost (†44). Ezt a kesztyűt a bérgyilkos dobta el egy kapualjban, csakúgy, mint a többi ruhadarabot. A sapkán és az Agram típusú minigéppisztolyon megtalálták Rohác DNS-ét, azonban ez még nem bizonyítja, hogy ő az elkövető, csak azt, hogy hozzáért ezekhez a tárgyakhoz.
A kesztyűben talált DNS azonban egyértelműen csak a gyilkosé lehet. Azt egyelőre nem tudni, hogy Rohác anyagmaradványát megtalálták-e ruhadarabban.
Úgy tudjuk, a gyilkosság után a kesztyűt a magyar rendőrök Amerikába küldték, hogy az FBI keressen a belsejében bőrfoszlányokat, hiszen az akkori magyar technika erre nem adott lehetőséget. Azóta hallgatnak ennek a ruhadarabnak a sorsáról. Mint arról is, hogy nagy valószínűséggel nem rögzítettek ujjlenyomatot a gyilkostól az emberölés helyszínén. Korábban ugyanis arról szóltak a hírek, hogy az elkövető rátenyerelt egy parkoló autóra. Úgy tudjuk azonban, hogy azt éppen ebben a kesztyűben tette, amit Amerikában is vizsgáltak.
Mint azt megírtuk, Rohácot egy hete szó szerint belopták Magyarországra, miután múlt hétfőn a szlovák legfelsőbb bíróság kiadta őt. Rohác jelenleg Budapesten, a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai objektumának magáncellájában van. Fenyő meggyilkolásával gyanúsítják.
Fenyő János médiamogult, a Vico Rt. tulajdonosát 1998. február 11-én szitává lőtték Budapesten. Értesülésünk szerint Rohácért cserébe a magyar alvilágban Turekként ismert Haris Sándort kérték a szlovákok.
Információink szerint a magyar férfit a Raisz testvérek megygyilkolásával hozták összefüggésbe, őket korábban, csakúgy, mint Tureket, a dunaszerdahelyi mészárlás miatt tartóztatták le. De úgy tudjuk, a szlovák hatóságok megkérdeznék őt a helyi alvilág fejének tartott Sátor Lajos eltűnése kapcsán is. A rendőrök ugyanis azt gyanítják, Sátor nem Magyarországon bujkál, hanem megölték. Tureket a napokban szállítják - szintén titokban - Szlovákiába. A Blikk információ szerint Haris fellebbezett a kiadatása ellen.
Forrás: Blikk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Hétfőn a magyar írásbelikkel...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...