Jó orosz-amerikai kapcsolatot remél Szijjártó Péter
2017. július 04. kedd 18:34

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy Magyarország az amerikai-orosz kapcsolatok normalizálásában érdekelt.
A miniszter kedden telefonon nyilatkozott Moszkvából az MTI-nek, ahol előző nap találkozott orosz kollégájával.
"A történelemből mi világosan megtanultuk, hogy ha Kelet és Nyugat, Oroszország és az Egyesült Államok között jó a kapcsolat, az jó Közép-Európának, ha pedig rossz a kapcsolat a keleti és a nyugati hatalmak között, abból Közép-Európa mindig vesztesként kerül ki" - húzta alá a magyar diplomácia vezetője.
Moszkva is nagy várakozással tekint Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök első találkozója elé a hamburgi G20-csúcstalálkozón - mondta el Szijjártó Péter.
A magyar tárcavezető megerősítette Lavrovnak, hogy Magyarország az európai biztonság szempontjából abban érdekelt, hogy mielőbb béke legyen Szíriában, ezért minden erre irányuló nemzetközi erőfeszítést nagyra becsül.
Szóba került Észak-Korea is, melyet Magyarország globális veszélynek tekint, s ezért közös fellépést szorgalmaz a nemzetközi közösség részéről Phenjannal szemben.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Szergej Lavrov élénk érdeklődést mutatott a Magyarország ellen a menekültek áthelyezésének megtagadása miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás iránt. A magyar tárcavezető arról biztosította orosz kollégáját, hogy Magyarország nem fog engedni semmilyen nyomásgyakorlásnak, és nem fog beengedni illegális bevándorlókat.
A miniszter kedd délután Kirill pátriárkával találkozik, szerdán pedig megbeszéléseket folytat Pavel Kolobkov sportminiszterrel, Nyikolaj Fjodorovval, az orosz törvényhozás felsőházának első elnökhelyettesével és Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...

