Jó dolga van Stohl Bucinak: unatkozik a börtönben
2011. október 07. péntek 13:18

Ancsika kezét tördelve várta párja, Stohl András telefonhívását a börtönből. A színész betartotta, amit ígért, már a második napján jelentkezett, azt mondta, unatkozik - olvasható a Bors internetes portálján.
Stohl András kislányának édesanyja, Ancsika kétségbeesetten hívta fel tegnap délután dr. Ruttner György ügyvédet, tud-e valamit párjáról. A Nemzeti Színház egykori táncosnője arra számított, hogy Stohl bejelentkezik, áma várva várt hívás nem érkezett meg.
„Aggódom, remélem, nem történt semmi baj" - mondogatta Stohl menyasszonya, aki nem tudja, szerelme milyen körülmények közé került, kikkel zárták egy cellába, hogy viseli majd a hosszabb ideig tartó bezártságot. A bizonytalanság pedig felőrli az embert.
- Nem tudom, hogy mi történt ügyfelemmel azóta, hogy átlépte a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézet kapuját. Abban maradtunk, hogy azonnal telefonál, amint lehetősége lesz rá. Még nem sikerült felhívnia sem az élettársát, sem engem. Bár két hétig tart a beszoktatási időszak, az elítélteknek megérkezésük másnapján egy rövid telefont lehetővé tesznek - nyilatkozta lapuknak dr. Ruttner György. Végül tegnap kora este befutott a hívás.
További részletek itt olvashatók.
Forrás: borsonline.hu - Fotó: Birton Szabolcs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Több mint száz új mentőautót...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- A vevők dobták össze egy idős...

