Ikrei lesznek Sarkozy feleségének?
2011. május 04. szerda 13:34

Carla Bruni-Sarkozy nemcsak, hogy várandós, de rögtön két picivel is megajándékozza a francia miniszterelnököt.
Bő egy hete egész Franciaországot az foglalkoztatja, hogy a miniszterelnöki pár valóban gyermekáldás elé néz-e. A Sarkozy-ék után kutakodó újságírók most azzal álltak elő, hogy Carla Bruni nem is egy, de rögtön két babát hord a szíve alatt. Akik a korábbi elméletekkel ellentétben nem is tavasszal, a választási kampány idején érkeznek meg, hanem már most ősszel.
A negyvenhárom esztendős egykori modell azonban továbbra sem hajlandó az állítólagos terhességéről beszélni. Amire több oka is van. Egyrészt a magánéletét korábban sem tárgyalta ki, így kilencéves fiáról sem fecseg, és nem is mutogatja. Illetve abban a szörnyű esetben, ha a kora miatt elvetélne, még inkább megnehezítené az életét a sajtó, ha mindenki tudná, hogy várandós volt. Azonban szavak nélkül is egyre biztosabb, hogy gyermeket vár, mivel akik mostanában látták, azt mondják nő a pocakja.
Forrás: storyonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...

