Hat év után sajnálkozik a szlovák kormány Malina Hedvig ügyén
2012. február 01. szerda 14:00

Sajtónyilatkozatban fejezi ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt a szlovák kormányhivatal - döntött a szlovák kormány szerdai ülésén.
A kormány a nyilatkozatban elismeri, hogy a panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy sérülhettek a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai - írja a közszolgálati TASR hírügynökség.
- A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki - hangzik a pozsonyi Új Szó című napilap értesülése szerint a bocsánatkérést tartalmazó mondat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság még 2011. november 8-án jóváhagyott.
A sajtónyilatkozat kiadásával az ügy hivatalosan befejeződik, sem Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást.
Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én vette kezdetét, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, állítólag azért, mert magyarul beszélt.
A diáklány - aki azóta férjhez ment, és két gyermeket szült - 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. A szlovák kormánynak 2011. szeptember 30-ig kellett válaszolnia a bíróságnak.
Ezt követően a testület megvizsgálta, összhangban van-e a létrejött egyezség az Emberi Jogok Európai Egyezményével. A testület jóváhagyta a megegyezést, ami egyben azt is jelenti, hogy Hedvig ezzel az üggyel többé nem fordulhat Strasbourghoz, s nem követelhet semmiféle anyagi kártérítést az államtól. Az egykori diáklány anyagi kártérítést nem, csak erkölcsi elégtételt kért, s ennek a kormány bocsánatkérése megfelel.
Ugyanakkor a szlovák főügyészségen még folyik a 2007 májusában indított vizsgálat az állítólagos hamis tanúzás ügyében, amelyben Malina Hedvig továbbra is gyanúsítottként szerepel. Robert Kalinák volt belügyminiszter ugyanis azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította.
Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő. "Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás" - jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság - idézte az ügyvédet a Bumm.sk hírportál.
Malina Hedvig ügyvédje ebben az esetben annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottságához fordul azért, mert a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.
Képünkön a 2006-ban Nyitrán megvert szlovákiai magyar lány.
Forrás: MTI - Fotó: hirado.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Harminchárom rab készül idén...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Milliókat utaltak tévedésből egy...