Három ügyvéd védi Damu Rolandot
2010. november 26. péntek 17:45

A Bors úgy értesült, hogy a TV2-ben már elkezdődött a casting Várnagy Előd szerepére. A hírek szerint több jelöltet is meghallgattak, akik átvehetik Damu Roland helyét a Jóban Rosszban sorozatban. Úgy tudni, hogy a válogatásra behívott színészek a nagyközönség számára ismereten arcok, vagyis nem egy bejáratott sztárt szánnak Damu helyére.
Eddig két budapesti ügyvéd, dr. Szigethy György és dr. Papp Gábor védte az erőszakkal gyanúsított sztárt, de a napokban csatlakozott hozzájuk dr. Mohácsi Ferenc is. A debreceni illetőségű büntetőjogász már járt is a Venyige utcai börtönben raboskodó Damu Rolandnál.
- A hatóság egy sértett nő valótlan nyilatkozatára alapozva rendelte el az előzetes letartóztatást, de annak semmilyen feltétele nem áll fenn - mondta az ügyvéd, aki szerint a Palácsik Tímeát megvizsgáló szakértő semmilyen erőszakra utaló nyomot nem talált. - Kizártnak tartom, hogy az előzetest meghosszabbítsák. Mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb kihozzam onnan őt.
Az új ügyvéd hadrendbe állítása jelzi, Damu családja mindent bevet azért, hogy Roland szabadlábra kerüljön. Ebbe a stratégiába illik az is, hogy mindkét szülő a nyilvánosság elé lépett. Noha Damu Roland jártas a küzdősportokban, az édesapa, Damu Rudolf a Borsnak elmondta, hogy szerinte inkább Tímea volt a verekedős, állítólag a lány egy alkalommal úgy megverte a fiát, hogy rendőrt kellett hívni. Az apa szerint Roland milliókat költött a barátnőjére, aki biztosan bosszúból, egy régi ügy miatt jelentette fel a fiát. Az édesanya is úgy gondolja, hogy valami nem stimmel a szépségkirálynő-választás döntősével: Ica néni szerint Timi biztosan felhergelte a fiát, ezért kapta a pofonokat.
Ahogy telnek a napok Damu előzetes letartóztatása óta, úgy derül ki egyre több részlet Damu Roland változatos szerelmi életéről. A Bors már megírta, hogy Palácsik Tímea mellett van egy másik barátnője, Regina, akivel együtt bérelték azt a lakást, ahol az állítólagos erőszak történt, a napokban azonban újabb két lány bukkant elő, akik szintén kapcsolatban voltak Damuval. Tímeát sem erről, sem másról nem tudta a Bors megkérdezni, mert a Damu család egész pályás ellentámadása ellenére sem nyilatkozik az ügyben. Így ha a rendőrségi eljárásban nem is, de a kommunikációs csatában mindenképpen vesztésre áll.
Forrás: Bors
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismerte felelősségét a pécsi bár...
- Még csütörtökön is lehetnek záporok,...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Ősszel érkezik a nyugdíjasok...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...