Gyurcsányért miséztek a görög katolikusok
2011. június 16. csütörtök 11:34

Gyurcsány Ferencért imádkoztak Budapesten a Rózsák téri görög katolikus templomban. Erről a volt kormányfő platformjának egyik tagja is beszámolt a kapcsolat. hu-n. Az egyház szerint provokáció történt.
„Ferencért és családjáért" imádkoztak a minap egy istentiszteleten a budapesti Rózsák terén található görög katolikus templomban. Hogy ki lehetett Ferenc és családja, azt az MSZP pártalapítványához, a Táncsics Alapítványhoz - amelynek elnöke egyébként Gyurcsány Ferenc - köthető internetes honlap, a kapcsolat. hu tisztázta.
A Demokratikus Koalíció egyik szervezője ugyanis azt írta egy bejegyzésben, hogy az igaztalanul vádolt és lelkiekben alaposan meghurcolt Gyurcsány Ferencért imádkoztak, illetve mindazokért, akik mellette állnak. A névtelen bejegyzés szerint az istentiszteleten azért nem hangzott el vezetéknév, mert azt csak halottak esetében szokás közölni.
Tegnap a Bors megkereste a templomot is, hogy megkérdezzük, miért tartottak istentiszteletet a szocialista politikusért. Kiderült: ők nem tudtak arról, hogy kiért könyörögnek, ugyanis megvezették őket.
- Telefonon kaptuk a felkérést, hogy tartsunk imádságot egy bizonyos Ferencért és családjáért. Mi annak rendje és módja szerint megtartottuk a könyörgést, majd a liturgia végén bejött valaki, és az egyik irodistának fizetett ezért. Csak később tudtuk meg, hogy kiért imádkoztunk - mondta a neve elhallgatását kérő káplán, aki nem kívánta felfedni a megrendelő férfi kilétét, sem azt, hogy mennyibe került mindez.
A görög katolikus egyház honlapján lévő közlemény szerint semmiképp sem helyes imádságot politikai haszonszerzésre fordítani.
- Mi is csak a sajtón keresztül, utólag értesültünk arról, hogy ki is volt az Isten kegyelmére szoruló Ferenc, de ezek után is bízunk abban, hogy az érte elmondott imádság nem lesz hiábavaló! - olvasható a honlapon. Tegnap hiába kerestük Gyurcsány Ferencet, munkatársain keresztül sem tudtuk elérni.
Forrás: borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

