Gorillaikrek születtek a Közép-afrikai Köztársaságban
2016. február 10. szerda 16:00

Először születtek nyugatigorilla-ikrek a Közép-afrikai Köztársaságban, ez a súlyosan veszélyeztetett faj megmentésére irányuló helyi erőfeszítések eddigi talán legnagyobb sikere, amelyről a Természetvédelmi Világalap (WWF) számolt be szerdán.
Az ikrek a Dzaga-Sangha természetvédelmi övezetben, az ország délnyugati részén születtek. "Csodálatos hír ez számunkra, akik az elmúlt 16 évben a gorillák megmaradásáért dolgoztunk" - fogalmazott közleményében David Greer, a WWF emberszabású majmokkal foglalkozó afrikai programjának felelőse.
Az ikreket január végén látták először anyjukon, Maluin csüngve. Az apa, az ezüsthátú Makumba végig a közelükben mászkált, hogy védje őket, mint az a WWF által közzétett fotókon is látszik. A kölykök egyelőre nem kaptak nevet.
A WWF szerint az ikrek születése nagy hír, de a gorillákra továbbra is nagy veszélyek leselkednek az orvvadászat, a betegségek és az élőhelyük zsugorodása miatt, és jövőjük korántsem biztosított. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2007-ben súlyosan veszélyeztetetté nyilvánította a nyugati gorillákat, arra figyelmeztetve, hogy 2046-ra 80 százalékkal csökkenhet az egyedszám.
A keleti gorilláknál már többször is feljegyeztek ikerszületést, a nyugati gorilláknál ez viszont jóval ritkább - hívta fel a figyelmet a WWF. Nemrég azonban volt hasonlóra példa: Kongó északi részén tavaly születtek ikrek. Az állatok szépen fejlődnek.
MTI - Fotó: Nick Radford
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenteste napjától idén is...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...

