G20: megállapodás az IMF reformjáról
2010. október 23. szombat 17:46
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mélyreható reformjáról állapodtak meg szombaton, kjongdzsui tanácskozásukon a G20 csoport pénzügyi vezetői. Az IMF hatalmi viszonyainak átrendezésével a világgazdaság tényleges erőviszonyai kapnak hangsúlyt: az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő küszöbországok - köztük India és Kína - tényleges gazdasági potenciáljuknak megfelelően vehetnek részt a szervezetben.
A valuták leértékelési versenyének megakadályozásában is megállapodtak a G20 országcsoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei zárónyilatkozatában, egyúttal a globális bankreform szükségességében is egyetértve.
A világgazdaság erejének 85 százalékát képviselő országok közös nyilatkozatukban kijelentették, hogy "a jobban a piac által meghatározott árfolyamrendszerek felé haladnak, és tartózkodnak valutáik versenyelőny céljából történő leértékelésétől".
Bár az árfolyampolitikák alakítása, és a globális bankreform terén csupán általánosságokig jutottak, nem sikerült konkrétumokat megfogalmazni, a tanácskozás sikerként könyvelheti el, hogy a résztvevők Nemzetközi Valutaalap reformjában meg tudtak állapodni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Természetközeli élménypark vár...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

