Folyamatosan nő a tajvani földrengés halottainak száma
2016. február 13. szombat 10:10

Szombat reggelre 112-re emelkedett a pontosan egy héttel azelőtti tajvani földrengés halálos áldozatainak a száma, és öt felnőttet még nem találtak meg a Tajnan városi toronyház romjai között - számolt be a helyi média a városi kormányzat közleményére hivatkozva.
Pénteken több mint 30 holttestet emeltek ki a romok alól, köztük egy egymást ölelő fiatal házaspárt. A mentők a helyszíni beszámolók szerint könnyek között próbálták az egyetemistákat szétválasztani.
A holdújévet közvetlenül megelőző katasztrófa idején a 16 emeletes épületben nagy számban tartózkodtak az ott lakók rokonai is. A hajnali órákban a 6,4-es erősségű földmozgás következtében körülbelül 380 emberrel dőlt oldalára a lakóház.
A legsúlyosabban érintett Tajnan városban több mint 10 épület dőlt romba, vagy rongálódott meg súlyosan. A sérültek száma 550 körül volt.
Korábbi közlés szerint őrizetbe vették a leomlott épület építtetőjét, egy ingatlanfejlesztő cég első emberét, továbbá két másik vezetőt, akiket a felhasznált építőanyagok nem megfelelő minősége és az építtetés egyéb körülményei miatt gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.
MTI - Fotó: Europress - AFP/Sam Yeh
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenteste napjától idén is...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...

