Felgyújtotta magát egy fiatal tibeti szerzetes
2016. március 02. szerda 12:53

Nem sokkal a kínai parlament és népfront éves ülésszakának kezdete előtt Szecsuan tartomány nyugati részén gyújtotta fel magát egy fiatal tibeti szerzetes.
Kalszan Vangdu még hétfőn követett el öngyilkosságot a nagyrészt tibetiek lakta Kardze prefektúra Recokha kolostorának közelében, de a tibeti eseményekről rendszerint exkluzív információkkal rendelkező, washingtoni székhelyű Szabad Ázsia Rádió (SZÁR) csak szerdán számolt be róla.
A rádió szerint Kalszan Vangdu önégetése a Tibet teljes függetlensége melletti kiállás volt.
A fiatalember kórházba szállításakor halt meg.
A SZÁR úgy tudja, hogy hétfőn Indiában is felgyújtotta magát egy 16 éves tibeti fiatal; ő súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte az öngyilkossági kísérletet. A kórházból azt üzente, szeretné, ha a dalai láma sokáig élne és elérné Tibet számára a függetlenséget.
Tibeti emigráns források szerint az elmúlt öt évben legalább 113 tibeti gyújtotta fel magát, akciójukba többségük belehalt. A SZÁR szerint 2009 óta 144-en csatlakoztak az önégetőkhöz.
Kínai és helyi tibeti vezetők gyakran hangoztatott véleménye szerint a többségükben fiatal embereket a Tibet függetlenségét hirdető határon túli "felbujtóik" rejtett politikai céljaikért küldik a halálba, feláldozva őket ügyük napirenden tartása érdekében.
A "tibeti felkelés napjához", március 10-éhez kötődően Kínában fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be. Ebben az időszakban, amely egybeesik a kínai parlament éves ülésszakának idejével, a múltban több erőszakcselekményt követtek el, és tüntetéseket is szerveztek. Ezek közül a legsúlyosabbak a halálos áldozatokat is követelő 2008-as zavargások voltak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...