Felavatták a világ legnagyobb Krisztus-szobrát
2010. november 21. vasárnap 21:25
A 440 tonnás alkotás 16,5 méter magas talapzaton áll, és már 40 kilométer távolságból észrevehető. A szobor ötletgazdája Sylwester Zawadzki, a város egykori lelkésze, aki 2000-ben Krisztust akarta megtenni a város védelmezőjének. Ez a terve az egyházi vezetők ellenállása miatt megbukott.
A Krisztus-szobor létrehozásához öt év kellett. A költségeket adományokból fedezték, de mivel pontos számvetést nem végzett senki, nem lehet tudni, mibe került a kőszobor.
A vállalkozás megosztotta a lengyel közvéleményt. A városi vezetők reményei szerint a szobor fellendíti a turizmust. Az ellenzők viszont azt mondják, hogy az alkotásra költött pénzt hasznosabb célokra, például a betegekre, vagy az árvák ellátására is lehetett volna fordítani.
Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy nem elég mély a betonalap, amelyen a talapzat és a szobor nyugszik. "Legfeljebb 20 évet adunk neki, és az egész darabokra fog hullani" - mondta az egyik építész a lengyel sajtónak nyilatkozva.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Természetközeli élménypark vár...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

