Egyre nagyobb a balhé Londonban - randalírozás több más városban is
2011. augusztus 09. kedd 10:17
Több brit nagyvárosra is átterjedtek a Londonban kezdődött zavargások, miközben a fővárosba ezernél is több rendőrt vezényeltek.
Londonban már a harmadik egymás követő éjszaka voltak zavargások több városrészben is, ahol fiatalok boltokat fosztottak ki, és épületeket gyújtottak fel. A brit hatóságok 1700 extra rendőr vezényeltek a rend fenntartására. Az elmúlt három napban már legalább 334 embert tartóztattak le, és 69 ellen emeltek vádat - közölte a BBC a Scotland Yardra hivatkozva. A tűzoltóság a CNN érdeklődésére csak annyit mondott, hogy túl elfoglaltak ahhoz, hogy a médiával beszélgessenek.
Közben zavargások törtek ki több brit nagyvárosban is. A liverpooli rendőrség szerint a városban "elszigetelt rendbontások" voltak: a déli kerületekben gépkocsikat gyújtottak fel, épületeket támadtak meg, és rendőrökkel csaptak össze feldühödött fiatalok. Birmingham városában is törni-zúzni és fosztogatni kezdtek a fiatalok. Itt több mint 35 embert tartóztattak le keddre virradóra. Bristolban a rendőrség arra szólította a város lakóit, hogy kerüljék a városközpontot, mert ott mintegy 150 féktelen fiatal rendezett csetepatét.
A terjedő zavargások miatt hazatért nyaralásáról Theresa May brit belügyminiszter, és David Cameron brit kormányfő is megszakította szabadságát, és visszatér Londonba. Boris Johnson londoni polgármester szintén kénytelen volt félbeszakítani nyári szabadságát.
A rendbontások szombat este kezdődtek, miután mintegy kétszázan gyűltek össze az észak-londoni Tottenham rendőrőrse előtt, tiltakozva egy 29 éves helyi férfi halála miatt, aki csütörtökön egy lövöldözés során vesztette életét. A tömeg egyre terebélyesedett, és a megmozdulás csakhamar rendbontássá és a rohamrendőrökkel való összecsapássá fajult.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Októberben 161 földmozgást...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Lesz minden a héten: sűrű köd,...
- Harmincöt migránst tartóztattak fel...
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Kevesebb pénzt vihet majd el a...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Hiába tilthatják meg a szomszédok az...
- Most az egyszer fotózhatunk az...

