Damuék kiborították a bírót
2011. január 26. szerda 18:25

- Amikor megtudtam, hogy engem választottak ki a munkára, nem mertem elmondani Rolinak, mert tudtam, nem enged el. Az útlevelemet ezért odaadtam a barátnőmnek, hogy vigyázzon rá. Korábban volt rá példa, hogy Roli elvette az irataimat, hogy ne tudjak hoszteszmunkát vállalni - mesélte Timi, aki két alkalommal el is sírta magát beszéde közben.
Damut, aki titokzatos okból két testőrrel érkezett, a törvény nem kötelezte arra, hogy tanúskodjon, mivel Timi élettársa volt a bűncselekmény elkövetésekor, de ragaszkodott ahhoz, hogy megszólaljon az ügyben.
- Tímea SMS-ei között találtam egy hosszabbat, egy repülőjegy-foglalást. Amikor továbbolvastam, kiderült, hogy Marokkóba szól valami hajshow-ra, s az is, hogy Renáta elutazott Timi útlevelével - mondta Damu, aki azt állította, azért jelentette be a történteket, hogy megvédje a kedvesét.
Damut és a lányt szembesítették abban a kérdésben, igaz-e, hogy a színész nem engedte el munkára kedvesét, de eredménytelenül. Ekkor az egykori pár kiesett szerepéből. Damu szúrós pillantások kíséretében próbálta régi sérelmeit ecsetelni, miközben a lány kétségbeesetten tiltakozott. A szóváltásnak Trappné dr. Kiszely Rita bírónő vetett véget.
- Hadd oktassam ki a vádlottat és a tanút: a piac az út túloldalán van, ez itt tárgyalóterem - mondta határozottan.
Az ügyben ítélet született. A bíróság Tímeát bűnösnek találta egyrendbeli embercsempészés és egyrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, mint bűnsegédet, és két év próbaidőre bocsátotta.
Forrás: Borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...

