Csúcstámadás: Lengyel Ferenc remekül halad

2019. szeptember 12. csütörtök 15:18

Csúcstámadás: Lengyel Ferenc remekül halad

Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója az alaptábori trekking legmagasabb pontjának számító, 5160 méteres Larke-hágón keresztül jutott el a hágótól mintegy 20 kilométerre fekvő Samdoig (3872 m), majd innen csütörtökön érte el Sama Gaun faluját - közölte a Kalifa Alpin Csapat csütörtökön. 

 

 

Közlésük szerint remekül halad Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója, aki a tervekhez képest egy nappal előbb érte el Sama Gaun faluját, így hamarosan megérkezhet a Föld nyolcadik legmagasabb hegyének, a 8163 méter magas Manaszlu 4700 méteren fekvő alaptáborába és megkezdheti a magaslati táborok kiépítését.

A Kalifa Alpin Csapat hegymászójának idei célja, hogy az Alpok 82 négyezresének és a 7134 méteres Ibn Szína-csúcs megmászása után oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül teljesítse első nyolcezresét, a 8156 méter magas Manaszlu hegycsúcs meghódítását.

A közlemény idézi Lengyel Ferenc hegymászót, aki elmondta, hogy kemény napon vannak túl. "Érdekes belegondolni, hogy már a trekking során magasabban voltam, mint a Mont Blanc csúcsa, de őszintén szólva már nagyon várom, hogy az alaptáborban legyünk és elindulhassak felfelé. Gyönyörű a trekking, csodálatos az útvonal, de már itt az ideje mászni" - hangsúlyozta a hegymászó.

MTI - Fotó: MTI/Mónus Márton