Csúcsgázsiért vonult át a színpadon
2010. november 14. vasárnap 13:24

A színésznő örök érvényű slágerét, a Sohase mondd című dalt az Anti Fitness Club dolgozta fel punkrock stílusban, a művésznőnek nem volt más dolga mint néhány másodpercig önmagát adni.
Ahogy a takarásból felsejlett az alakja, már sikítozni kezdett a stúdió közönsége. Aztán ahogy csípőig hasított ruhában végigvonult a színen, s hol látszólag meglepetten, hol piciny elismeréssel pillantott rá a zúzástól vörösödő fejű fiatal zenészekre, katartikus hangulatba hozta a stúdiót. Pedig egyetlen szót sem szólt. Hernádi emlékei szerint életében talán egyszer volt ehhez hasonló rövid szerepe.
- Az X-Faktorban való megjelenésem nem igényelt különösebb színészi játékot. Miért is igényelt volna? Az a jelentés, amivel bír ez a dal, s a személyem egyben, nem kíván különösebb magyarázatot. Nem kell beszélni. Ez a megjelenés számomra nem feladat, hanem ajándék volt a sorstól. Bírtam egyébként ezt a zenét, nagyon ügyesek voltak a fiúk - meséli a színésznő.
Az adás után megindultak a találgatások: vajon mennyit ért meg a művésznő kétségkívül hatásos jelenete az X-Faktornak? A jól értesültek horribilis összegeket emlegettek, egyesek hat-, mások már hétszámjegyű gázsiról beszéltek. Egy tény: művésznőt nagyon is megbecsüli munkaadója.
- A művésznő a show-bizniszben elfogadott mértékű, tisztességes díjazásért lépett színpadra, alakítása egyébként mindig minden pénzt megér - nyilatkozta Schiwert Takács László, az X-Faktor kreatív szerkesztője.
Hernádi Judit - szokott iróniájával, de hangjában némi szemrehányással - jelezte: tőle nem tudjuk meg a választ - olvashatjuk a lapban.
Forrás: Borsonline
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Kalandnak sem utolsó: akár az egész...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Jövő tavasztól állítólag hetente...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett

