Claudia miatt válik a családapa
2011. június 17. péntek 12:58

Igazuk volt a kételkedőknek, hogy Liptai Claudia (37) Mokkából való visszavonulása mögött több van, mint a műsorvezető lelki kimerülése és a vágy, hogy többet lehessen kislányával.
Claudia inkább szerelme, a Mokka felelős szerkesztőjeként dolgozó B. Péter (36) miatt távozik a stábból, hogy minél kevesebb feltűnést keltsenek hónapok óta tartó titkos viszonyukkal. A Blikk birtokába jutott információk szerint ugyanis Liptai Claudia sosem szakított a férfival, akivel állítása szerint csak barátság volt közöttük.
Mint ismeretes, Claudia tavaly nyár végén jött össze a szerkesztővel, a kapcsolatról szeptember közepén készült paparazzifotók is árulkodtak. A nős férfi, akinek felesége akkor nyolc hónapos terhes volt második gyermekükkel, és Liptai azonban sosem vállalta nyíltan a viszonyt, sőt Claudia a Frizbiben ügyesen hárította a „vádakat". Úgy forgatta a szavakat, hogy mindenki elhitte, amikor elmesélte: Péter számára igaz barát, aki mellette áll, és akinek kiöntheti a szívét, akivel végre meg tudja beszélni élete tragédiáit.
- Ő volt az, aki nem kérdezte meg, hogy mi van, csak leült velem beszélgetni, amikor a legrosszabb állapotban voltam anyu halála idején. Szó szerint beszéltetett, úgy, hogy nem tudta, mi történt. Szép lassan úgy éreztem, van egy ember, akit régóta ismerek, és tényleg kíváncsi rám, hogy miért vagyok ilyen rosszul. Nagyon sokáig neki sem mondtam el, hogy mi történt - mondta akkor Claudia.
Tegnap azonban bombaként robbant a hír: a sztár együtt van a Mokka felelős szerkesztőjével. A Story Online információi szerint a férfi és a felesége be is adta a válókeresetet, így lassan hivatalosan is szabad az út Claudia és Péter szerelmének.
- A TV2 berkein belül nyílt titok volt, hogy azóta is találkozgatnak, így az sem lepett meg senkit, amikor kiderült, hogy Péter válik. Természetesen azt, hogy ez a két dolog összefügg, sosem mondta ki senki ilyen nyíltan, de egy két pici gyereket nevelő édesanya miért válna el a férjétől, hacsak nem azért, mert egyértelműen csalják?! - tette fel a költői kérdést informátorunk, aki szintén a TV2 csapatát erősíti.
Forrás: blikk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...