Cici nuku - producer és reklámgyáros
2011. január 05. szerda 18:55

Az eredetileg orosz-történelem szakos tanárnő a Budapest TV műsorában tűnt fel először, meztelenkedésével és merész stílusával borzolva a kedélyeket.
Tíz év alatt elég színes pályát futott be: volt műsorvezető, előadó, politikus pártalapító, sőt, még reménybeli űrhajós is.
A vagány tévés, okos üzletasszonyként, a műsorvezetéssel párhuzamosan biztos anyagi hátországot épített ki magának. Saját produkciós cége, melyet immár 15 éve vezet, főként reklámok gyártásával foglalkozik.
A médiából való eltűnésének hátterében magánéleti okok álltak. A műsorvezető 2006-ban ment hozzá szerelméhez, Forgács Rezsőhöz, az sem volt titok, hogy társával készen állnak a szülői szerepre.
Sajnos az élet egészen mást tartogatott számára: Anettka házasságuk kezdetén elvetélt, két évre rá pedig férjét is elveszítette.
- Tíz évig voltunk együtt Rezsővel, olyan mélyen van a szívemben, hogy soha sem fogom tudni kitörölni. Nem tudom, hogy hoz-e új szerelmet számomra az élet, de egyelőre ezzel nem foglalkozom - nyilatkozta Anettka a közelmúltban a Bors napilapnak.
A Budapest TV megszűnése óta az egykori tévés üzletasszonyként tevékenykedik, és egy kiskutyával, Teóval osztja meg életét.
Elmondása szerint nem vágyik vissza a reflektorfénybe, de nem kizárt, hogy az élet újra átírja a forgatókönyvet.
Forrás: femina.hu - Fotó: lacaceleb.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Kalandnak sem utolsó: akár az egész...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett

