Bujtor István végre magához tért
2009. szeptember 05. szombat 13:13

Egy hónappal a kórházba szállítása után végre jó híreket kaptunk Bujtor Istvánról. A Bors egy, a kórházhoz közel álló forrásból úgy tudja, a művész jól reagál a kezelésekre, visszajelzéseket ad környezetének, látszik, hogy már érti, amit mondnak neki, igaz, még nem beszél, de kisebb mozdulatokkal már képes kommunikálni.
Lapunknak azt is sikerült kiderítenie, hogy nagy valószínűséggel tényleg egy léböjtkúra az oka annak, hogy a kiváló színész ilyen súlyos állapotba került. A hírek szerint a nem megfelelően alkalmazott diéta következtében egyik percről a másikra leállt a művész keringése, ezután kellett életmentő beavatkozást végezni rajta.
A művész napra pontosan egy hónappal ezelőtt került a veszprémi kórház intenzív osztályára súlyos- életveszélyes állapotban. A betegségéről és az állapotváltozásairól gyakorlatilag senki nem tudott eddig biztosat, mert a család teljes hírzárlatot rendelt el.
A Bors úgy értesült, hogy a családtagok végre fellélegeztek, és bíznak benne, hogy felépül István, de babonából még nem adnak ki nyilatkozatot.
- Én lennék a legboldogabb, ha így lenne. Nagyon drukkolok Pistának! - nyilatkozta Bujtor régi barátja, Koncz Gábor színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja. Bár lapunknak sikerült elérnie Frenreisz Károlyt, a zenész nem nyilatkozott testvére állapotáról - írja a Bors.
Kép és szöveg: Borsonline
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...

