Brit-francia parancsnokságot állítanak fel Calais-ban
2015. augusztus 20. csütörtök 11:28

Közös parancsnokságot állítanak fel a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút francia oldalán, Calais-nál a brit és a francia hatóságok az embercsempészek elleni hatékonyabb fellépés érdekében.
A brit-francia rendőr- és határőrségi parancsnokság létrehozásáról szóló intézkedés csütörtöki londoni tájékoztatás szerint része annak az megállapodásnak, amelyet a nap folyamán ír alá Theresa May brit és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter Calais-ban.
A közös központnak egy francia és egy brit parancsnoka lesz, legfontosabb feladataként pedig azt írják elő, hogy lecsapjanak az embercsempész bandákra, amelyek Észak-Franciaországba, onnan pedig a Csatornán át Nagy-Britanniába viszik az embereket. Az út utolsó szakaszán ezek a bűnszövetkezetek akár háromezer fontot is elkérhetnek az átkelésért, és megfélemlítik nemcsak a menekülteket, hanem a helyieket is: egy Calais-hoz közeli település polgármesterét például fegyverrel fenyegették - jelentette korábban a BBC.
A csütörtöki megállapodás a Csatorna-alagút bejáratának és magának az alagútnak a fokozottabb védelméről is rendelkezik: még több kerítést építenek - brit részről eddig hétmillió fontot fordítottak erre -, további kamerákat, reflektorokat szerelnek fel, és infrakerítés is működni fog. Az alagutat üzemeltető Eurotunnel vállalta, hogy még több őrt alkalmaz.
A Calais-nál táborozó mintegy 3-5 ezer menekült közül éjjelente mintegy 100-200 próbál meg bejutni a létesítmény területére, hogy aztán vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átkeljen Nagy-Britanniába. Nyár elején ez a szám még elérte a kétezret.
Szerdán kiszivárgott információk szerint a két ország humanitárius erőfeszítéseinek fokozásáról is megállapodott. Ezek szerint még több segélyt küldenek Afrika és a Közel-Kelet egyes országaiba, így akarják elejét venni annak, hogy még többen útra keljenek Európa felé. Vállalják azt is, hogy segélyszervezetekkel és a helyi hatóságokkal együttműködve javítanak a Calais-nál összegyűlt menekültek ellátásán.
MTI - Fotó: Molnár Edvárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...