Bírálják Habsburg Ottó temetési szertartását Ausztriában
2011. július 13. szerda 12:53

Bírálta egy kis osztrák ellenzéki párt a Habsburg Ottó temetését megelőző nagyszabású bécsi gyászszertartásokat.
A baloldali liberális Zöldek szerint a kormány "gyakorlatilag állami temetést csinál" egy magántemetésből. Bírálták, hogy a hadsereg katonai tiszteletadása mellett kísérik utolsó útjára szombaton Bécsben az egykori trónörököst és feleségét.
A koporsókat a belvároson át gyászmenetben kísérik majd a Szent István székesegyháztól (Stephansdom) a Kapucinusok templomába, ahol a Habsburg család kriptája található. A menet miatt több órára lezárják Bécs belvárosának egy részét, és négyszáz rendőrt vezényelnek ki.
A kormány és a hadsereg szerint a költségek nem lesznek jelentősek, viszont indokoltak egy olyan történelmi jelentőségű személyiség esetében, mint Habsburg Ottó. A másik négy parlamenti párt szintén az elhunyt történelmi jelentőségét hangsúlyozta és indokoltnak látja a tiszteletadást. Stefan Wallner (Zöldek) képviselő ellenben az ORF rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy nem az összeg nagyságrendje számít.
Habsburg Ottó nem volt állami vezető, és nem viselt közhivatalt sem, ezért temetése nem minősül állami temetésnek. Ugyanakkor a bécsi gyászmisén képviselteti magát az osztrák kormány, jelen lesz az államfő és a pártok vezetői. A temetésre külföldi állami vezetőket is várnak.
Képünkön: Hortobágyi Cirill perjel áll a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának altemplomában, ahol július 17-én örök nyugalomra helyezik Habsburg Ottó, az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiának szívurnáját.
MTI - Fotó: Matusz Károly
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...